Társadalmi felelősségvállalás
Mi, búvárok elkötelezett természetvédők vagyunk. Talán azért, mert a vízalatti érzékeny élővilág sokkal sérülékenyebb és a pusztulás jelei már egyértelműen látszanak. Az emberi tevékenység, a túlhalászat, a szemetelés, a tengerek kizsákmányolása mára elpusztította az élővilág nagyobbik részét. Minden fórumot megragadunk, hogy felhívjuk a figyelmet a problémákra és rávilágítsunk a védelem szükségszerűségére. Sokszor halljuk, hogy ugyan mit is tehetne egyetlen ember, hiszen csak csepp a tengerben. Igen, pontosan. A tenger cseppekből áll.
Társadalmi küldetésünk a természetvédelem
Szerencsére hívnak bennünket beszélgetésekre, előadásokra. Mindig nagy örömmel teszünk eleget a meghívásnak. Legutóbb Szarvason jártunk a Városi Könyvtárban egy rendezvénysorozat részeként. A helyi televízió híradója a következő anyagot készítette.
Kapcsolataink más szervezetekkel
Meghívtuk a Bay Zoltán Nonprofit Kft. dolgozóit egy bemutató merülésre. Néhány bátor kolléga elfogadta a kihívást és meglátogatta a vízalatti világot. Klassz volt, örülünk, hogy itt voltatok, szuper, hogy mindannyian jól éreztük magunkat!
Elsődleges fontosságúnak tartjuk a fiatalok tanítását. Megmutatni nekik, hogy ami nem látszik, mert a vízbe dobta valaki, még ott van. Szeretnénk megértetni, hogy nem végtelen a bolygó erőforrása. Meg kell menteni a Földet, de nem ezért, mert a Föld elpusztulna. Dehogy. Ő prímán meglesz akkor is, amikor számunkra már lehetetlen lesz az élet rajta. Nem más bolygókon kellene keresni az élet lehetőségét, hanem ezen megtartani, amin élünk.