Hogyan oktatok? Miért született ez a bejegyzés? Nem az öndícséret, vagy az önfényezés igénye szülte. Az idei nyílt vízi vizsgán a helyi merülésvezető/oktató több napon keresztül szóba hozta, hogy milyen nagyon ügyesek a frissen végzett búvárok. Azt mondta, megdöbbentően jól merülnek. Azt hittem, csak udvariaskodik, de nem. Komolyan gondolta.
Változott valami?
Igen. Méghozzá elég sok minden. Még csak nem is a mostani túra volt az első az új gondolatokkal, hanem a 2024-es. Csak akkor nem mondta senki, hogy milyen ügyesek. Mi láttuk. Igazából ők voltak az elsők, sőt azóta továbbfejlesztettem a módszereket. Az első lépés a Wing használatának bevezetése volt a kezdő rekreációs oktatásba. Nézd meg a videót.
Készült erről egy bejegyzés is. Kattints a gombra az elolvasásához.
Nem azért Wing, mert abban könnyebb lebegni, vagy eleve vízszintes testtartásba helyez. Nem, dehogy. Akármilyen pozícióban lehet lebegni egy Wing-ben. A lehetőségek miatt fontos! Az egyensúly megtalálása, folyamatos fenntartása és a tömegközéppont állandósága miatt fontos. Erről is csináltam egy videót, nézd meg.
További érdekes videókat nézhetsz meg ebben a témában is a Youtube csatornámon. Kattints a gombra a csatorna megnyitásához.
Hogyan oktatok? Mi a fontos? A lebegés!
Minden búváriskola megtanítja a lebegést. Azt a lebegést, amit ő jónak gondol. Nem méltatom ezeket, leírom, hogy én mit gondolok a lebegésről. Három fontos alkotórésze van. Az első a helyes súlyozás. A második a BCD helyes használata. A harmadik pedig a finomhangolás légzéssel. Nézzük meg ezeket egyenként.
A súlyozás
Súlyokat helyezünk magunkra vagy a felszerelésünkre, azért, hogy kompenzáljuk a saját testünk, a ruhánk felhajtóerejét, valamint a palackból kiszívott légzőgáz elveszett tömegét a merülés végére. A jó súlyozás a lebegés alapja. Sokan azt gondolják, hogy nem baj, ha túl vannak súlyozva, akkor legfeljebb többet fújnak a BCD-be. Ez több problémához is vezet, ezekről később. Sajnos az oktatók is sokszor túlsúlyozzák a tanulókat. Ennek az az oka, hogy a medencében térdepeltetve csináltatják a gyakorlatokat, és túlsúlyozva könnyebben meg tudja csinálni.
Miért? Egyszerű az oka. Amikor gyakorlat van, a tanuló vesz egy nagy levegőt és benttartja, amíg megcsinálja. Ilyenek vagyunk. Persze ez ellene megy annak, soha ne tartsd vissza a lélegzetedet légzőkészülékes merülés közben, mert emelkedés közben tágulna a tüdődben és ha nem tud tágulni… Ugye? Persze maga a térdepeltetés is fura. Képzeld el, hogy térdepelve tudsz csak légzőautomata második lépcsőt keresni. Kirúgják a szádból és alattad van mondjuk még harminc méteres mélység az aljzatig. Leúszol letérdelni, hogy megkereshesd az oldalra dőlős módszerrel? Nyilván nem. Használd inkább az alábbi videóban látható módszert.
Milyen a jó súlyozás?
Én légzőkészülék nélkül súlyozok medencében az első alkalommal. Ruha, csizma, maszk, uszony, légzőcső használatával. Valamennyi ólommal az ólomövön. Teljes tüdővel körülbelül állig kint kell lenni a fejnek. Normál légzéssel maszk középéig ér a víz nagyjából. Teljesen kifújva le kell tudni süllyedni a medence aljára hasra feküdve. Ez már önmagában jó gyakorlat a tüdő kontrollra. Lehetőséget ad arra is, hogy megmérjük, hogy kifújt állapotban meddig bírja a tanuló. Hány másodperc ideje van. Jó ezt tudni, ha a merülőtárs elérhetőségéről van szó, de ez egy másik történet.
Addig pakolgatjuk az ólmot fel, le, amíg a fentieket meg tudja csinálni. A légzőkészüléket meg szoktuk nézni, hogy le tud-e merülni búvár nélkül. Ha igen, és a búvár is le tud merülni külön, akkor majd együtt is sikerülnie kell. Ha nem, akkor a BCD kezelésében kell majd keresni a hibát. Nem engedi ki a gázt teljesen. A második medencés alkalomtól kezdve ugyanezt teljes felszerelésben is elvégezzük. Palack méret, típus, anyag váltás, wing-re váltás, vagy bármilyen változás esetén mindig el kell végezni a fenti próbát teljes felszerelésben.
Vannak más eljárások, alapszabályok, okosságok is. Én a fentieket használom. Amikor engem oktattak, az alapszabály a testsúly 10% volt. 120 kilós jómagam kapott is gyorsan 12kg ólmot. Fájt a térdem a sok súlytól. Most ugyanúgy 120 kilósan 5kg súllyal merülök. Visszagondolva, sokkal könnyebb lett volna megtanulni búvárkodni kevesebb ólommal.
Hová rakjuk az ólmot?
A súlyokat oda kell tenni, ahová a tested kiadja. Nyilvánvalóan meg kell tanulni az ólomöv használatát, hiszen legtöbbször azt kapsz, ha bérelsz felszerelést. A csípődön viszont biztosan rossz helyen van. A tüdőd emel, a csípőd húz lefelé, a kettő között forgatónyomaték ébred, ami függőlegesbe állít. Idővel megfájdul a hátad is tőle.
Léteznek súlyintegrált mellény típusú BCD-k. Súlyzsebek vannak elhelyezve rajta lent és a jobbaknál fent is. Ezeket a gyártó odavarrta, ahová gondolta. Egyel jobbak, mint az ólomöv, de még mindig nem a te testedre van optimalizálva. Olyan mint a konfekció öltöny. Ha épp jól áll, akkor jó, ha nem, hát ilyen. Természetesen a mellény típusú BCD használatára is megtanítalak, hiszen, ha majd bérelnél, ilyet kapsz a legtöbb helyen.
A fejlődés következő fokozata a Wing. Itt az acél háttámla és az acél mono adapter már eleve a legjobb helyen van, nem okoz forgatónyomatékot. A trimzsebek elhelyezésével pontosan arra a helyre kerülhetnek a kiegészítő súlyok, ahová neked szükséges. Szánunk időt a medencében az egyensúlyod megtalálására. Ez nagyon fontos. Lehetőséget adunk bármelyik konfigurációban folytatni a tanfolyamot, amelyik neked a legalkalmasabb. Ez tehát az első fontos változás!
A BCD használata
Talán furcsának tűnik ezt külön kiemelni, de sajnos sok merüléses haladó búvárokat is látok, akik nem tudják megfelelően használni a saját BCD-jüket. Többen jöttek hozzám Mentor programra és megtanítottam jól használni azt a felszerelést, amiben évek óta merül. Ha megveszel egy BCD-t érdemes megismerkedned a szakszerű használatával. Beállítanod magadnak. Megtalálnod az egyensúlyodat. Esetleg átfűznöd a palackrögzítő hevedert, vagy trimzsebet tenni rá. Egy egyszerű mellényt is fel lehet turbózni.
Hogyan oktatok? A légzés fontossága
Meg kell tanulnod „búvárul” lélegezni. Érdekes lehet felfedezned a tanfolyamon, hogy a tüdődnek csak körülbelül 15-20 százalékát használod általában. Valamennyi töltöttségi szintről indulva lélegzel. Megtanítom azt, hogy az alap töltöttségi szint változtatásával hogyan tudod precízen szabályozni a lebegésedet. Lerakunk ólomkockákat a medence aljára és lebegés közben egyenként fölvesszük és visszarakjuk. Közben lebegő állapotban maradunk, az inflátorhoz nem nyúlunk, csak tüdőből kompenzálunk. Érdekes tapasztalat szokott lenni. Általában két kilogramm ólmot mindenki tud kompenzálni csak légzéssel. Ez a második változás.
A vízszintes testhelyzet
Nagyon fontos az egyensúly megtalálása. Ez ad lehetőséget a vízszintes testhelyzet elérésére lebegés közben uszonyozás nélkül. Ekkor az állapot fenntartásához nem kell energiát befektetni. Ez a cél. Ekkor lehet a magasabb szintű uszonyozási technikákat megtanulni és végrahajtani bármilyen gyakorlatot a vízalatt. Könnyedén, egyszerűen, biztonságosan. nem könnyű elérni, sok energia, gyakorlás van benne, de meg kell tenni. Nem valami haladó, vagy speciális lebegő tanfolyamon. Nem, nem. Az alaptanfolyamon és ez az első lépés. Ez a következő és legfontosabb változás. Valószínúleg nem fog menni a két medencézés alatt. Akkor menni fog öt, vagy tíz alkalom után, de mennie kell!
A gyakorlatok
Igazából ha jól tudsz lebegni, bármit meg tudsz csinálni a víz alatt. Akár a kötelező gyakorlatokat is, beleértve a mumusnak számító zárt bója felengedését is. Ezeket majd a nyílt vízben is be kell mutatnod, de már nem okoz semmi problémát hiszen tudsz lebegni. Bárhogy, bármilyen pozícióban.
Hogyan oktatok tehát?
A korábbiakhoz képest a változás annyi csupán, hogy egyetlen pillanatra sem szabad térdepelni az aljzaton. Lebegni tanulunk egy jól megválasztott, számodra beállított, megismert felszereléssel. Amikor a lebegés már megy, csak akkor kezdünk gyakorlatokat csinálni, természetesen lebegés közben. Így már az első nyílt vízi merülésed előtt tulajdonképpen készen vagy a legfontosabb elsajátítandó tudás területén.
Én rendkívül fontosnak tartom a fentieket, és ezek szellemében oktatok. Ha észrevételed van, szólj hozzá, vitassuk meg, írd meg bármelyik elérhetőségemen.















